Nyitóoldal

Igmándi Jobboldali Kör

Magyarok Parkja

Visszatekintő

Ki a magyar ?


Ki a magyar hát, cimbora?
Te, vagy én? Vagy a harmadik?
Nosza döntsük el szaporán,
míg el nem süllyed a ladik!
Ragadjunk hát lapátot, csákányt,
evezõt! Ebura fakó!
Így csináljuk már ezer éve,
ez hát nekünk való!

Aztán, ha majd holt tetemünket
kiveti a víz a partra:
magyar leszel Te is, én is,
a harmadik is, mind, mind, kit halva,
bevert fejjel, némán, gyászban
fektethetünk a ravatalra.

WASS ALBERT”


Megvalósul egy álom...

Az Igmándi Jobboldali Kör tagjai, amikor 2002 tavaszán leültek és megszervezték ezt a civil szervezetet, talán még gondolni sem mertek rá, hogy négy év múlva ilyen összefogással egy „csodát” tudnak teremteni Nagyigmándon. A tudatos és következetes munka „gyümölcse” volt már az is, hogy a 12 tagú képviselő-testületbe 7 képviselő az Igmándi Jobboldali Körből került be. Majd két éve ez a hét képviselő és a hozzá csatlakozó bizottsági tagok tiszteletdíjuk jelentős részét felajánlották és az így keletkezett összeget a községünk fejlesztésére, kulturális műsorok és civil szervezetek támogatására használják fel. Lassan már felsorolni is nehéz lenne, hogy mi minden valósult meg ebből a pénzből. A Magyarok Parkja is a tiszteletdíj felajánlásából készült el.


Hogy számunkra mit jelent a Park ?

Az összefogás, az egyűvé tartozás jelképe. Nem véletlenül választottam Wass Albert versét a meghívóra. Ha mindig csak egymás ellen küzdünk, ha nem bízunk meg a másikban és ezért megpróbáljuk „legyűrni”, akkor semmire sem megyünk. Végre fel kell már ismernie mindenkinek, hogy a keresztény magyarság sokszínű, és ebben rejlik az ereje. A „homozigótizmus” halálra van ítélve, a szürke arcú embertömeg sosem jelképezett bennünket. S ha szükség van rá, igenis vissza kell nyúlni a múltba, a dicső magyar múltba és erőt kell meríteni az összefogáshoz.


NE FÉLJETEK” - mondta II. János Pál Pápa.

Ne féljetek és fogjunk össze. Gyertek el Nagyigmándra, ünnepeljünk közösen. Ne a gyász és a keserűség napja legyen ez a nap, hanem a reményé, az összefogásé. Erősítsük mi is a Szent Koronát tartó négy oszlopot, kősziklát - és valljuk meg hitünket.


Márkus János